Rólunk

Iskolánk névadója

Gróf Teleki László (Gyömrő,1912. nov. 29. – Varsó, 1962. okt. 10.): Református ifjúsági vezető volt. A történelmi múltú Teleki család református ágának sarja, Teleki Tibor földbirtokos és Széchenyi Aliz fia. A középiskolát a budapesti Református Gimnáziumban végezte. 1931-ben érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán jogi tanulmányokat folytatott. Kiemelkedő ifjúsági szervező és vezető volt.  Teleki gróf nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok nevelésére és oktatására, ezért választották az iskola alapítói az új gimnázium névadójának. A Teleki család mintegy két évszázadon keresztül fontos szerepet játszott Gyömrő egyházi életében, közéletében és történelmében.

Gróf Teleki László számos fiatalt segített hozzá a továbbtanuláshoz, kórust szervezett, elvitte őket múzeumokba, hangversenyre, operába, támogatta a népművelő előadásokat. Cserkészvezetőként élményekkel, szellemi és lelki táplálékkal gazdagította a fiatalok életét.

Címünk

2230, Gyömrő

Szent István út 69-71.

Email

titkarsag@telgisz.hu

Telefon

+36/29 330-055